Kurt Vonnegut (1922–2007)


Kurt Vonnegut amerikai regényíró, esszéista, a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobb és legnépszerűbb alakja, kultikus figurája. Műveinek számát tekintve nem tartozik a különösebben termékeny írók közé, de önmaga és tisztelői által humanistának tartott gondolatiságával, bölcsességével, demokratizmustól és aggodalomtól áthatott, ám a kíméletlenségig őszinte világlátásával és társadalomkritikájával, szarkasztikus humorával és maró iróniájával, sajátos hangulat- és világteremtő képzeletével vitathatatlanul a legnagyobb hatású 20. századi irodalmi egyéniségek között a helye.

1922. november 11-én született Edith Lieber és Kurt Vonnegut Sr. harmadik gyermekeként Indianapolisban (Indiana, USA). Bátyja, Bernard légkörfizikus, nővére, Alice pedig szobrász lett.

Vonnegut ükapja 1848-ban a vesztfáliai Münster környékéről vándorolt ki az Egyesült Államokba, és Indianapolisban telepedett le. Leszármazottai a helyi társadalom prominens tagjai lettek: Vonnegut apai nagyapja és apja is sokat foglalkoztatott építész, anyja pedig egy gazdag sörfőzde-tulajdonos leánya volt. Az első világháborút követően az amerikaiak gyanakvással tekintettek az amerikai németekre, s a legifjabb generáció – az író és nemzedéke – már meg sem tanulta a német nyelvet.

Édesapja a nagy világgazdasági válság következtében nem kapott több megbízást és visszavonult, édesanyja pedig súlyos, élete végéig tartó depresszióba esett. Míg nővére és bátyja drága magániskolákba jártak, megromlott anyagi helyzete miatt a család Kurt elit oktatását már nem tudta finanszírozni, így 1930-ban kivették a magániskolából, s beíratták a 43. számú általános iskolába, majd 1936-ban a Shortridge High Schoolba. Erről a változásról későbbi írásaiban jótéteményként emlékezett meg, mert ezáltal "módjában állt érdekes emberekkel megismerkedni."

Kurt írói tehetsége hamar megmutatkozott: riporterkedéstől a szerkesztői posztig vitte a gimnáziumi újságnál. Érettségi után az ithacai Cornell Egyetem biokémia szakára iratkozott be, egyszersmind az egyetemi újság, a Cornell Daily Sun rovatvezetője és felelős szerkesztője lett. Az írás ekkoriban még csupán kedvtelés volt számára, hiszen eredetileg azzal a szándékkal jelentkezett az egyetemre, hogy kémiát és biológiát hallgasson – saját bevallása szerint azért, hogy "valami hasznosat" tanuljon.
Az ifjú Vonnegutot akkor érte az első, egész életét és művészetét meghatározó sokk, amikor hazalátogatott egy anyák napjára, édesanyja azonban épp ezen a napon követett el öngyilkosságot.

Miután az Egyesült Államok is hadviselő fél lett a szövetséges hatalmak oldalán, pacifista világnézetének dacára, 1943 márciusában önkéntesként belépett a hadseregbe. Hadimérnöki kiképzését követően az európai hadszíntéren a 106. Gyalogos Hadosztály felderítője lett, de az ardenneki csata után német hadifogságba került. Társaival együtt egy drezdai üzembe osztották be munkára, ahol kismamák számára készítettek tápláló malátaszörpöt. A vágóhíd szállásul szolgáló pincéjében lett tanúja és túlélője 1945. február 13-án Drezda szőnyegbombázásának, amelynek során a szövetséges brit és amerikai légierők porig rombolták a várost. Vonnegut és szakasza tetemhordóként segédkezett a romeltakarításban. A Drezdában átélt borzalom, az emberi bosszúvágy és kegyetlenség előidézte apokalipszis végigkísér(tett)e egész írói pályáját. Őrvezetői rangban, Bíbor Szív kitüntetéssel szerelt le.

Hazatérése után 1945-ben feleségül vette gyermekkori szerelmét, Jane Marie Coxszot, akivel Chicagóba költözött. Beiratkozott az ottani egyetem antropológia szakára, majd hamarosan részmunkaidős bűnügyi riporteri állást kapott a Chicago City News Bureau-nál. 1947-ben fejezte be felsőfokú tanulmányait, szakdolgozatát azonban visszautasították. Az oklevél egészen 1971-ig váratott magára, amikor is az egyetem Macskabölcső című regényét diplomamunkaként fogadta el.

A chicagói évek után Vonnegut feleségével együtt a New York állambeli Schenectadybe költözött, hogy munkába álljon a General Electric Kutató Laboratóriumának reklám- és propagandaosztályán mint reklámszövegíró és közönségszolgálati levelező. Egyfelől csodálta a hatékonyan szervezett, óraműpontossággal működő ipart, másrészt viszont elborzasztotta a már gépiesített, és további gépiesítés előtt álló világ lélekromboló víziója. Munkája mellett és annak hatására sci-fi elbeszéléseket küldött különféle magazinoknak, mígnem a Collier’s 1950. február 11-én közölte Jelentés a Barnhouse-effektusról című novelláját. Kisvártatva további két elbeszélésére sikerült vevőt találnia. Az ezekért kapott összeg messze meghaladta egyéves fizetését, így még abban az évben felmondott munkahelyén, családjával Massachusetts államba költözött, és minden idejét első regénye megírásának szentelte.

Az autodidakta író első három regénye (Gépzongora, 1952, A Titán szirénjei, 1959, Éj anyánk, 1961) nem ért el átütő sikert, ezért különböző képes magazinoknak (Collier’s, The Saturday Evening Post, Ladies’ Home Journal, Cosmopolitan stb.) küldött elbeszélései honoráriumából kellett eltartania a családját. Rövid írásaiban a kor optimizmusát és haladásba vetett hitét kérdőjelezte meg, a sci-fi irodalom kellékeivel karikírozva annak furcsa, riasztó jelenségeit. A televízió terjedésének következtében azonban az 1950-es évek közepétől a képes magazinoknak leáldozott, így Vonnegut mellékállásban először angolt tanított egy bentlakásos iskolában, később reklámszövegeket gyártott egy bostoni cégnek, majd egy Saab-autókereskedésnél dolgozott.

Macskabölcső című regénye (1963) végre meghozta számára az elismerést, bár egyelőre csak az underground kultúrában és az egyetemi ifjúság köreiben. Az igazi áttörést a drezdai élményei köré fűzött történet, Az ötös számú vágóhíd (1969) jelentette. A regény valódi bestseller lett, egy darabig az eladási listákat is vezette, s Vonnegut neve egy csapásra ismertté vált a nagyközönség előtt. Az 1970-es évektől más műfajokkal is próbálkozott: szín- és hangjátékokkal jelentkezett, emellett közreműködött televíziós és filmforgatókönyvek megírásában.

A hirtelen jött siker azonban nem vakította el. Bajnokok reggelije című könyvét utolsó regényének szánta, ennek ellenére további nyolcat írt még. Az 1970-es évek közepe után megjelent regényeit – a Börleszket, a Börtöntölteléket, a Mesterlövészt, valamint a Második édenkertet – kevésbé lelkesen fogadták az író folytonos megújulását váró kritikusok, jóllehet a már-már elvakult rajongók körében népszerűsége egy cseppet sem csökkent.

Az 1980-as években az olvasóközönség fogyatkozása és a közel sem egybehangzóan magasztaló kritikai fogadtatás következtében Vonnegut egyre inkább régi kedvtelései, a rajzolás és a festés felé fordult. Grafikáit először 1980-ban állították ki. A vizuális alkotás témáját dolgozta fel Kékszakáll (1987) című regénye is, amely az idősödő alkotó művészi hitvallásaként is felfogható. Utolsó regénye, az Időomlás, ismét komolyabb kritikai érdeklődést váltott ki. Írói munkássága mellett Vonnegut – a kiváló tudományos-fantasztikus író, a néhai Isaac Asimov örökébe lépve – 1992-től az Amerikai Humanista Szövetség tiszteletbeli elnöke volt.

Jane Marie Coxszal kötött házasságából három gyermeke született: a későbbi gyermekorvos és író Mark (1947), a képzőművész Edith (1949) és Nanette (1954). Az író magánéletének újabb tragikus fordulata volt, amikor 1958-ban egy vasúti baleset során sógora életét vesztette, majd pár nappal később a nővére is elhunyt rákban. Kurt és Jane ekkor örökbe fogadta a három árván maradt Adams gyereket. 1971-ben különköltözött feleségétől és New Yorkban telepedett le, végül 1979-ben el is váltak. Azután elvette a fényképész Jill Krementzet, akivel közösen adoptálták Lili lányukat (1982). 1991-ben válókeresetet nyújtottak be, amit azonban később visszavontak, és mindvégig együtt éltek a manhattani Keleti Negyvennyolcadik utcai lakásukban, illetve Long Island-i sagaponacki házukban.

Az új évezred hajnalán kis híján káros szenvedélye, a dohányzás áldozata lett; ám nem tüdőrákot diagnosztizáltak nála, ahogy egy láncdohányostól „elvárnánk”, hanem cigarettával a szájában elbóbiskolt, magára gyújtva az ágyát, a tűz pedig átterjedt a szobára is. A baleset nem lohasztotta le Vonnegut alkotókedvét, sőt egy ideig a New York állam hivatalos írója címet is viselte. 2007. március végén New York-i otthonában elesett, és végzetes agysérülést szenvedett. Pár héttel később, április 11-én az esti órákban elhunyt. "Így megy ez."

(Kurt Vonnegut életrajzához Galamb Zoltán összeállítását is felhasználtuk, amely teljes terjedelmében az Ekultúra internetes kulturális oldalon olvasható.)

A szerző hivatalos honlapja:
www.kurtvonnegut.com