Magunkról Múltunk
A Maecenas Könyvkiadóról
Egy közvélemény-kutatás adatai szerint a Maecenas
Könyvkiadó Magyarország ötödik legismertebb könyves
műhelye. Nem rossz helyezés, ha ezernyi cégtársunkra
gondolunk.
Első kiadványunk 1987 májusában jelent meg. Büszke
is volt rá akkor az alapító két ifjú történész vállalkozó.
(Később a historikusok útja elágazott, ahogy ez már
lenni szokott. Banális történet.)
Egy könyvkiadó szükségképpen könyvekből építi fel
önmagát. Ezek minősítik. A jó, a rossz, a szép és
a csúf kötetek. Amikor a kiadó alapítói még javában
cseperedtek, nem volt televízió; helyette is olvastunk.
Most megint nincs. Ezért bízunk a könyv és az olvasás
új reneszánszában. (Csak ne lépne ki az iskolák kapuján
annyi analfabéta ifjú ember!)
Egy könyvkiadó természeténél fogva üzleti vállalkozás.
De nem csak az. Szellemi műhely is, viszonyítási pont,
értékek közvetítője. A technika bűvöletében élők szerint
kicsit persze korszerűtlen – a könyvet egyelőre nem
távkapcsolóval lapozzuk.
Csakhogy a földgolyó forog, így aztán nehéz eldönteni,
melyik irány is az előre. A civilizáció kétségtelenül
futólépésben halad, más kérdés, hogy lassan lekörözzük
saját magunkat. Az olvasó ember azonban a világmindenség
vándora. Eligazodik a naprendszerben és a lélek labirintusaiban
egyaránt. Az meg egészen biztos, hogy képes különbséget
tenni jó és rossz között. Röviden: akár bölcsebb
is lehet az olvasás által.
Böngésszük tehát könyveinket, ha időnk engedi, és
ha van rá pénzünk. Jó befektetés, mert az olvasás
révén önmagunkat gazdagítjuk, mégsem kell értesíteni
az adóhivatalt.