Kurt Vonnegut amerikai regényíró, esszéista, a kortárs amerikai irodalom
egyik legnagyobb és legnépszerűbb alakja, kultikus figurája. Műveinek számát
tekintve nem tartozik a különösebben termékeny írók közé, de önmaga és tisztelői
által humanistának tartott gondolatiságával, bölcsességével, demokratizmustól
és aggodalomtól áthatott, ám a kíméletlenségig őszinte világlátásával és társadalomkritikájával,
szarkasztikus humorával és maró iróniájával, sajátos hangulat- és világteremtő
képzeletével vitathatatlanul a legnagyobb hatású 20. századi irodalmi egyéniségek
között a helye.
1922. november 11-én született Edith Lieber és Kurt Vonnegut Sr. harmadik
gyermekeként Indianapolisban (Indiana, USA). Bátyja, Bernard légkörfizikus,
nővére, Alice pedig szobrász lett.
Vonnegut ükapja 1848-ban a vesztfáliai Münster környékéről vándorolt ki az
Egyesült Államokba, és Indianapolisban telepedett le. Leszármazottai a helyi
társadalom prominens tagjai lettek: Vonnegut apai nagyapja és apja is sokat
foglalkoztatott építész, anyja pedig egy gazdag sörfőzde-tulajdonos leánya
volt. Az első világháborút követően az amerikaiak gyanakvással tekintettek
az amerikai németekre, s a legifjabb generáció – az író és nemzedéke – már
meg sem tanulta a német nyelvet.
Édesapja a nagy világgazdasági válság következtében nem kapott több megbízást
és visszavonult, édesanyja pedig súlyos, élete végéig tartó depresszióba esett.
Míg nővére és bátyja drága magániskolákba jártak, megromlott anyagi helyzete
miatt a család Kurt elit oktatását már nem tudta finanszírozni, így 1930-ban
kivették a magániskolából, s beíratták a 43. számú általános iskolába, majd
1936-ban a Shortridge High Schoolba. Erről a változásról későbbi írásaiban
jótéteményként emlékezett meg, mert ezáltal "módjában állt érdekes emberekkel
megismerkedni."
Kurt írói tehetsége hamar megmutatkozott: riporterkedéstől a szerkesztői posztig
vitte a gimnáziumi újságnál. Érettségi után az ithacai Cornell Egyetem biokémia
szakára iratkozott be, egyszersmind az egyetemi újság, a Cornell Daily
Sun rovatvezetője és felelős szerkesztője lett. Az írás ekkoriban még
csupán kedvtelés volt számára, hiszen eredetileg azzal a szándékkal jelentkezett
az egyetemre, hogy kémiát és biológiát hallgasson – saját bevallása szerint
azért, hogy "valami hasznosat" tanuljon.
Az ifjú Vonnegutot akkor érte az első, egész életét és művészetét meghatározó
sokk, amikor hazalátogatott egy anyák napjára, édesanyja azonban épp ezen
a napon követett el öngyilkosságot.
Miután az Egyesült Államok is hadviselő fél lett a szövetséges hatalmak oldalán,
pacifista világnézetének dacára, 1943 márciusában önkéntesként belépett a
hadseregbe. Hadimérnöki kiképzését követően az európai hadszíntéren a 106.
Gyalogos Hadosztály felderítője lett, de az ardenneki csata után német hadifogságba
került. Társaival együtt egy drezdai üzembe osztották be munkára, ahol kismamák
számára készítettek tápláló malátaszörpöt. A vágóhíd szállásul szolgáló pincéjében
lett tanúja és túlélője 1945. február 13-án Drezda szőnyegbombázásának, amelynek
során a szövetséges brit és amerikai légierők porig rombolták a várost. Vonnegut
és szakasza tetemhordóként segédkezett a romeltakarításban. A Drezdában átélt
borzalom, az emberi bosszúvágy és kegyetlenség előidézte apokalipszis végigkísér(tett)e
egész írói pályáját. Őrvezetői rangban, Bíbor Szív kitüntetéssel szerelt le.
Hazatérése után 1945-ben feleségül vette gyermekkori szerelmét, Jane Marie
Coxszot, akivel Chicagóba költözött. Beiratkozott az ottani egyetem antropológia
szakára, majd hamarosan részmunkaidős bűnügyi riporteri állást kapott a Chicago
City News Bureau-nál. 1947-ben fejezte be felsőfokú tanulmányait, szakdolgozatát
azonban visszautasították. Az oklevél egészen 1971-ig váratott magára, amikor
is az egyetem Macskabölcső című regényét diplomamunkaként fogadta
el.
A chicagói évek után Vonnegut feleségével együtt a New York állambeli Schenectadybe
költözött, hogy munkába álljon a General Electric Kutató Laboratóriumának
reklám- és propagandaosztályán mint reklámszövegíró és közönségszolgálati
levelező. Egyfelől csodálta a hatékonyan szervezett, óraműpontossággal működő
ipart, másrészt viszont elborzasztotta a már gépiesített, és további gépiesítés
előtt álló világ lélekromboló víziója. Munkája mellett és annak hatására sci-fi
elbeszéléseket küldött különféle magazinoknak, mígnem a Collier’s
1950. február 11-én közölte Jelentés a Barnhouse-effektusról című
novelláját. Kisvártatva további két elbeszélésére sikerült vevőt találnia.
Az ezekért kapott összeg messze meghaladta egyéves fizetését, így még abban
az évben felmondott munkahelyén, családjával Massachusetts államba költözött,
és minden idejét első regénye megírásának szentelte.
Az autodidakta író első három regénye (Gépzongora, 1952, A Titán
szirénjei, 1959, Éj anyánk, 1961) nem ért el átütő sikert, ezért
különböző képes magazinoknak (Collier’s, The Saturday Evening
Post, Ladies’ Home Journal, Cosmopolitan stb.) küldött
elbeszélései honoráriumából kellett eltartania a családját. Rövid írásaiban
a kor optimizmusát és haladásba vetett hitét kérdőjelezte meg, a sci-fi irodalom
kellékeivel karikírozva annak furcsa, riasztó jelenségeit. A televízió terjedésének
következtében azonban az 1950-es évek közepétől a képes magazinoknak leáldozott,
így Vonnegut mellékállásban először angolt tanított egy bentlakásos iskolában,
később reklámszövegeket gyártott egy bostoni cégnek, majd egy Saab-autókereskedésnél
dolgozott.
Macskabölcső című regénye (1963) végre meghozta számára az elismerést,
bár egyelőre csak az underground kultúrában és az egyetemi ifjúság köreiben.
Az igazi áttörést a drezdai élményei köré fűzött történet, Az ötös számú
vágóhíd (1969) jelentette. A regény valódi bestseller lett, egy darabig
az eladási listákat is vezette, s Vonnegut neve egy csapásra ismertté vált
a nagyközönség előtt. Az 1970-es évektől más műfajokkal is próbálkozott: szín-
és hangjátékokkal jelentkezett, emellett közreműködött televíziós és filmforgatókönyvek
megírásában.
A hirtelen jött siker azonban nem vakította el. Bajnokok reggelije
című könyvét utolsó regényének szánta, ennek ellenére további nyolcat írt
még. Az 1970-es évek közepe után megjelent regényeit – a Börleszket,
a Börtöntölteléket, a Mesterlövészt, valamint a Második
édenkertet – kevésbé lelkesen fogadták az író folytonos megújulását váró
kritikusok, jóllehet a már-már elvakult rajongók körében népszerűsége egy
cseppet sem csökkent.
Az 1980-as években az olvasóközönség fogyatkozása és a közel sem egybehangzóan
magasztaló kritikai fogadtatás következtében Vonnegut egyre inkább régi kedvtelései,
a rajzolás és a festés felé fordult. Grafikáit először 1980-ban állították
ki. A vizuális alkotás témáját dolgozta fel Kékszakáll (1987) című
regénye is, amely az idősödő alkotó művészi hitvallásaként is felfogható.
Utolsó regénye, az Időomlás, ismét komolyabb kritikai érdeklődést
váltott ki. Írói munkássága mellett Vonnegut – a kiváló tudományos-fantasztikus
író, a néhai Isaac Asimov örökébe lépve – 1992-től az Amerikai Humanista Szövetség
tiszteletbeli elnöke volt.
Jane Marie Coxszal kötött házasságából három gyermeke született: a későbbi
gyermekorvos és író Mark (1947), a képzőművész Edith (1949) és Nanette (1954).
Az író magánéletének újabb tragikus fordulata volt, amikor 1958-ban egy vasúti
baleset során sógora életét vesztette, majd pár nappal később a nővére is
elhunyt rákban. Kurt és Jane ekkor örökbe fogadta a három árván maradt Adams
gyereket. 1971-ben különköltözött feleségétől és New Yorkban telepedett le,
végül 1979-ben el is váltak. Azután elvette a fényképész Jill Krementzet,
akivel közösen adoptálták Lili lányukat (1982). 1991-ben válókeresetet nyújtottak
be, amit azonban később visszavontak, és mindvégig együtt éltek a manhattani
Keleti Negyvennyolcadik utcai lakásukban, illetve Long Island-i sagaponacki
házukban.
Az új évezred hajnalán kis híján káros szenvedélye, a dohányzás áldozata lett;
ám nem tüdőrákot diagnosztizáltak nála, ahogy egy láncdohányostól „elvárnánk”,
hanem cigarettával a szájában elbóbiskolt, magára gyújtva az ágyát, a tűz
pedig átterjedt a szobára is. A baleset nem lohasztotta le Vonnegut alkotókedvét,
sőt egy ideig a New York állam hivatalos írója címet is viselte. 2007. március
végén New York-i otthonában elesett, és végzetes agysérülést szenvedett. Pár
héttel később, április 11-én az esti órákban elhunyt. "Így megy ez."
(Kurt Vonnegut életrajzához Galamb Zoltán összeállítását is felhasználtuk,
amely teljes terjedelmében az Ekultúra
internetes kulturális oldalon olvasható.)
A szerző hivatalos honlapja:
www.kurtvonnegut.com